Zubri Kupa U12 – Zubri, Csehország, 2013.11.30. 12.01.

A Kodály u12. csapata Csehországban, a három napos Zubri kupán vett részt a hét végén. A nemzetközi mezőnyben 12 csapat 3 csoportban kezdte a küzdelmet. A tatabányai fiúk 2 győzelemmel és egy döntetlennel első helyen végeztek a csoportjukban, így a hat csapatos felsőházba jutottak.

A szombati nap negyedik mérkőzését – immár a legjobb hat között - a későbbi győztes olmuci Sokol Centrum Hana ellen játszotta a csapat. Sajnos megfélemlítette a fiúkat a tehetséges cseh társulat agresszív védekezése, és bírók sem álltak a helyzet magaslatán, három lőtt góllal nem volt esély a jó eredményre. A Tatran Presov elleni mérkőzésre Árpi bácsi helyre tette a fejeket, és a második félidőben már végre újra hatékonyan védekezve magabiztos győzelmet aratott a Kodály. Szombati utolsó mérkőzést a Hlohavec gárdája ellen már levezetőnek minősíthettük, az ellenfél képviselte a leggyengébb játékerőt a felsőházban. Papírformának megfelelően könnyed játékkal 16-5-ös tatabányai siker született. Ez a hatodik mérkőzésük volt a fiúknak hajnali indulás és 400km autózás után, mindenképp dicséret illeti őket a helytállásukért: 1 vereség, 1 döntetlen mellett 4 győzelemmel zártuk a szombati napot este fél kilenckor.

Vasárnapra egy mérkőzése maradt a csapatnak (a csoport második Beszterce elleni győzelmünket magunkkal hoztuk, velük nem kellett újra játszanunk), melyen az ezüstérem volt a tét a helyi Zubri ellen. Sajnos az első félidőben kijött a szombati nap fáradtsága: kifejezetten enerváltan játszottak a srácok, négy gól előnyt adva a házigazdáknak. A második félidőre már felpörgött a csapat, de nem volt szerencséjük, négyszer is a kapufát találták el, így csak megközelíteni sikerült az ellenfelet, utolérni sajnos nem.

 

Ezzel a Kodály Tatabánya bronzérmet szerzett a tornán – ahogy 2012-ben is, aranyérmes a Centrum Hana, második a Zubri.

Gratulálunk Árpi bácsinak és a csapatnak! Jövőre újra lesz lehetőség – akár egy szebben csillogó éremre is.

 

Csoportmérkőzések:

Kodály Tatabánya – Velka Bystrice 12-9 (7-4)
Papp Dominik, Major Bálint, Nagy Mihály, Sáhó Marcell, Árendás Bence (2), Barna László (1), Bagi Balázs (3), Stadtmüller Balázs (1), Papp Domonkos (3), Zovits Zalán (2), Kádár Kevin, Gyurmánczi Dániel

Kodály Tatabánya – Ujad Brno 13-13 (7-7)
Papp Dominik, Major Bálint, Nagy Mihály, Sáhó Marcell, Árendás Bence (1), Barna László (1), Bagi Balázs (5), Stadtmüller Balázs (3), Papp Domonkos, Zovits Zalán (2), Kádár Kevin, Gyurmánczi Dániel (1)

Kodály Tatabánya – HZ Zubri B 15-4 (6-2)
Papp Dominik, Major Bálint, Nagy Mihály (3), Sáhó Marcell (1), Árendás Bence, Barna László, Bagi Balázs (3), Stadtmüller Balázs (1), Papp Domonkos (3), Zovits Zalán (1), Kádár Kevin (1), Gyurmánczi Dániel (1)

Felsőházi márkőzések:

Kodály Tatabánya – Sokol Centrum Haná 3-9 (2-6)
Papp Dominik, Major Bálint, Nagy Mihály, Sáhó Marcell, Árendás Bence , Barna László , Bagi Balázs (1), Stadtmüller Balázs, Papp Domonkos (2), Zovits Zalán, Kádár Kevin, Gyurmánczi Dániel

Kodály Tatabánya – Tatran Presov A 19-15 (10-9)
Papp Dominik, Major Bálint, Nagy Mihály (4), Sáhó Marcell, Árendás Bence (2), Barna László, Bagi Balázs (4), Stadtmüller Balázs, Papp Domonkos (6), Zovits Zalán (1), Kádár Kevin (2), Gyurmánczi Dániel

Kodály Tatabánya – Sparta Hlohvec 16-5 (7-2)
Papp Dominik, Major Bálint (1), Nagy Mihály (2), Sáhó Marcell, Árendás Bence, Barna László, Bagi Balázs (3), Stadtmüller Balázs, Papp Domonkos (6), Zovits Zalán (2), Kádár Kevin, Gyurmánczi Dániel (2)

Kodály Tatabánya – HC Zubri A 10-13 (4-8)
Papp Dominik, Major Bálint, Nagy Mihály, Sáhó Marcell, Árendás Bence (1), Barna László, Bagi Balázs (2), Stadtmüller Balázs (1), Papp Domonkos (2), Zovits Zalán (3), Kádár Kevin, Gyurmánczi Dániel (1)